Szikkasztó blokk és kiegészítői

Szikkasztó blokk

Szikkasztó blokkjaink kiválóan alkalmasak a tetőről érkező, csatornán keresztül levezetett, garázslejárókon és egyéb burkolt területeken összeggyűlt csapadékvíz befogadására, időleges tárolására és szikkasztására. Ezen felül alkalmasak még kerti tavak, víztározók, túlfolyók vizének elvezetésére és szikkasztására is.

Összehasonlítva a másik népszerű módszerrel, a kavicsos szikkasztással, a szikkasztó blokkoknak több kedvező tulajdonsága, előnye is van. Nagyobb a befogadó képessége, ezért praktikusabb közterületekről, akár ipari területekről való csapadékvizek elvezetésére és szikkasztására. Terhelhetőségének köszönhetően parkolók alá is telepíthető, mivel tartósan ellenáll több tonnás terhelésnek is, így nem okoz gondot, ha gépkocsik vagy akár teherautók parkolnak felette hosszabb ideig. A kavicsos módszer képest többszöröse a szikkasztó blokkok befogadó képessége, ami pedig több blokk egymásba építésével bővíthető. Ez történhet akár egy vagy több sorban, illetve egymásra rakva is.  Rövid ideig tárolható is a levezetett csapadék. Továbbá a szikkasztó blokk nagy előnye még, hogy a rajta keresztül elvezetett víz a talajba távozik el, ezzel fenntartva a természetes körforgást.

A modern szikkasztó blokkokra jellemző, hogy sokkal kevesebb földmunkát igényelnek, mint a kavicsos szikkasztás. Kiépítésük nagyon egyszerű, könnyű szerkezetüknek és moduláris felépítésüknek köszönhetően nem igényelnek nehéz munkagépes munkavégzést.

Szikkasztó blokkok kiválasztásában, telepítésében, karbantartásában tudunk segítséget nyújtani. Amennyiben szakemberekre bízná a szikkasztó blokk beépítését, vagy nem tudja milyen típust vegyen, keresse fel munkatársainkat, akik a vízgépészeti tervezésben sok éves tapasztalattal bírnak.

Az általunk preferált szikkasztó blokkokat és kiegészítőiket az alábbi listában találja: