környezetvédelem

Környezettudatos gondolkodás

Az esővíz felhasználása olyan forrás, mely megoldást jelent a vízhiány csökkentésének kérdésében. Hazánkban ennek még nincsen tudatosan elterjedt kultúrája, de sok országban, a környezettudatos gondolkodásmód ilyen téren is jelentős térhódításon ment keresztül. Van olyan nemzet, ahol a különböző intézkedések hatására csapadék-erőforrás kihasználtság akár a 98%-ot is elérheti.

A természet vízkészletének körforgása, ahogy a csapadék újra tölti a felszín alatti vizeket, ahogy a folyók és természetes vízgyűjtők határaikat elérve kilépnek medrükből, mind olyan jelenség és folyamat, melyet nem megszüntetni, hanem koordinálni kell. A fenntartható fejlődés az emberiség számára, nem a természet mértéktelen kizsákmányolása, hanem a benne rejlő alternatív lehetőségek hasznosítása, és az erőforrás koordináció.

Nemzetközi kitekintő

Persze ennél már léteznek korszerűbb, akár állami keretek között megvalósult projektek is, mint például a berlini DaimlerChrysler Potsdamer Platz és Belss-Luedecke-Strasse lakótelep esővízgyűjtője, mely a csapadékvíz mintegy 58%-át képesek hasznosítani.

Az egyéni felhasználót ritkán vezérli globális problémamegoldó szándék. Elsődlegesen nem a város, az ország, a Föld vízhiányát akarja megoldani, hanem a saját vízgazdálkodását szeretné optimalizálni.

Látogasson el weboldalunkra – www.cezarsystem.hu – vagy keresse tanácsadónkat elérhetőségeink egyikén:

Mobil: +36 (209) 315-330 Iroda: +36 (209) 430-568 Fax.: +36 (1) 306-1523